Wagner Viktória (1907–1994) szociális testvér és védőnő a 20. század egyik különleges alakja volt: a nyilas időkben is ellátta a zsidó gyerekeket, s bár a kommunizmus alatt szintén üldözték, mégis örömmel és rendíthetetlen hittel szolgált a legszegényebbek között is. Várfalvi Marianna, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke azon munkálkodik, hogy ez a rendkívüli életút minél szélesebb körben ismertté váljon – meggyőződése, hogy „Viktória néni” szellemi hagyatéka ma is aktuális, ezért képes megszólítani az embereket.
Mesélted, hogy Wagner Viktóriát utolsó szolgálati helyére büntetésből helyezték…
Nem csak oda. Úgy gondolták, ha kap egy nehéz körzetet, azzal jól megbüntetik nyíltan felvállalt vallásossága és istenhite miatt, ahogy korábban a nyilas rendszer is tette: Szentesről visszahelyezték Szegvárra, mert a városi zsidó iskolába is bement megszűrni a gyerekeket és egészségismeretet oktatni. Viktória néni ezt nem büntetésként élte meg, és nagyon jó kapcsolatot alakított ki mindenhol, a kiskundorozsmai cigány közösséggel is. A helyiek mellett kispapok, szerzetesek, védőnők és szociális munkások jártak hozzá és tanulták tőle a példaadóan hatékony szerzetesi és védőnői szolgálatot. Sohasem ítélkezett, viszont a problémákat átlátta és őszintén megmutatta. Valláselméletben és a védőnői szakmájában is rendkívül tájékozott volt – ezért keresték fel oly sokan, hivatását meghaladó helyzetekben is.
Úgy fogalmaztál: emlékszobájának nemcsak múltja, jövője is van. Hogy érted?
Amikor halála után kiskundorozsmai szolgálati lakásából kirakták a holmiját, jelezték, hogy vigyük el onnan tárgyi hagyatékát, különben megsemmisítik. Megkerestük a Miskolc melletti Parasznyán álló szülőházát, ahol az ott működő rendőrség épp abban a szobában tudott neki helyet biztosítani, ahol született. A helyszín azóta zarándokhellyé vált.
A berendezés mutatja, milyen puritán, de rendezett és tiszta körülmények között élt – vaságyon aludt, fürdőszoba nélkül –, emlékkönyvének sok bejegyzése pedig tanúsítja, milyen hatással van ránk ma is.
Az épület idővel használaton kívülivé vált, a falakon repedeztek és nedvesedtek, a kiállított tárgyakon a penész is megjelent. A polgármester segítségével tavaly az emlékszoba az épület másik, felújított részébe költözhetett. Egy önkormányzati pályázatnak köszönhetően pedig 2027-re, születésének 120. évfordulójára látogatóközpont fog létesülni – ezt kegyelmi ajándéknak tartom. A tavalyi avatás után a helyi művelődési házban tartottunk egy szép megemlékezést, ahová elhívtuk távoli rokonait is. Az emlékhelyek gondozása mellett akkor kapott igazán lendületet az ügy, amikor halálának közeledő 30. évfordulója kapcsán úgy éreztem: olyan lélektani helyzetben vagyunk, hogy igazán emlékezetessé kell azt tennünk.
Mit érdemes tudni az írásos hagyatékáról?
Rendkívül gazdag írott örökséget hagyott hátra. Szolgálati lakásából több dolgot elvittek emlék gyanánt, de így is bőven maradtak géppel és kézzel írott anyagok is. Naplóját még nem találtuk meg – nagyon megköszönjük, ha valaki eljuttatja az emlékét immár hivatalos keretek között ápoló Emlékbizottsághoz. Viktória néni szokása volt kartonlapocskákra mini evangéliumot írni és mellé rajzolni valamit. 27 nyelven írta ezeket – szeretnénk majd kiadni. Az általunk felkért grafikus Balás-házaspár elkészítette kézzel írt mini evangéliumait, az Emlékbizottság elérhetőségével, illetve egy logóval és egy kedves fényképpel – olyan sugárzó erő, szeretet, békesség kevesek arcán látható, mint abban az egyetlen mosolyban.
Mi a logó jelentése? Miért az ablakon keresztül kommunikált?
A szív, a galamb és az ablak is őt jelképezi. A szolgálati lakás egy nagyobb falusi ház egyik kis lakása volt, egy szoba-konyhával; a ház többi lakóinak kérése volt, bárki ne menjen be hozzá. A papokat, védőnőket és egyéb „rendezett életűeket” beengedték, de a kéregető, szegény embereket, különösen a cigányokat nemkívánatosnak minősítették. Az ablak Viktória néni leleményességének életpéldája is: a tanyasi asszonyok számára szülőotthont hozott létre, megfelelő higiénés körülményekkel és pihenési lehetőséggel, anyák iskoláját és elsősegély-tanfolyamokat szervezett, a helyi fiatalokat bevonta az egyházi keretek között zajló közösségi programokba – akkor, amikor az ifjúság megszólítását gyakorlatilag minden eszközzel akadályozta a kommunista rendszer.
Amikor látták, milyen szeretettel és jól tud beszélgetni velük, eltiltották: már nem láthatott el iskola-egészségügyi feladatokat, csak körzeti védőnő lehetett, de ő akkor is megtalálta a módját, hogy tudjon a gyerekekhez és családokhoz szólni.
Rendőrök, civil nyomozók szimatoltak folyamatosan utána – Szimat Lacinak hívta őket. Tudta, hogy állandó megfigyelés alatt áll, de amikor mutattak neki egy listát, azt válaszolta: nem akarja megnézni, ki jelentett róla, mert mindennap találkozik velük, és hivatását attól függetlenül akarja végezni, hogy jelentettek róla vagy sem. Megtévesztett embertársainak hívta őket. Vezetett egy olyan naplót is, amit az élet könyvének hívott: beleírt mindenkit, aki nála járt vagy valamiért fontos volt számára. Benne volt Kádár Jánostól kezdve Ceaușescuig mindenki, akikért minden nap imádkozott, hogy váljanak jobb emberré – ennyire nem válogatott; tudta, hogy mindenkinek nagy szüksége lenne arra, hogy jó úton járjon. Nemcsak Istenben, az emberekben is hitt: mindenkiben az élő Krisztust kereste, és meg is találta.
Szeretete nemcsak mély hitéből, hanem családi gyökerekből is fakadt. Miért vesztette el édesapját olyan korán, és hogyan alakult utána a család sorsa?
Édesapja jegyző, édesanyja főjegyző lánya volt, tehát rendkívül művelt, értelmiségi családban született. Sajnos később édesapját életveszélyesen megsebesítették. Neki kellett összeírni a sorköteles embereket, és egy ötgyermekes bányász édesapa annyira kétségbeesett a listára kerüléstől, hogy leszúrta a jegyzőt, aki utána még egy hétig élt. A haldokló apa azzal biztatta elkeseredett, hatodik gyermeküket váró feleségét: „Istenbe vetett erős hittel előre, Fiam!”
A gyerekek – köztük elsőként Ilona Anna, akinek Viktória lett a rendi neve – nem jómódban, de nagy szeretetben nőttek fel, összetartók voltak, és már akkor elhatározták: a szegényeket, elesetteket akarják szolgálni. Amikor a csendőrség megkérdezte az anyát, akar-e feljelentést tenni férje gyilkosa ellen, azt válaszolta: nem akar még öttel több árvát. Ez a megbocsátó szeretet köszön vissza Viktória hozzáállásában. Anyjuk második férje rossz néven vette, hogy iskolába járnak és vallásos hitben élnek, ezért magántanulóként végezték el tanulmányaikat, a vizsgadíjakat saját kézimunkájukból fedezték. Ezek a történetek szerepelnek a róla szóló riportfilmben, amit szívesen bemutatunk bárhol.
Hogyan került a rendbe, és miért lett védőnő?
Amikor a család Miskolcra költözött, a gyerekek megszólítottak az utcán egy szerzetesnővért. Miután kiderült, hogy a Szociális Testvérek Társaságához tartozik, elkérték tőle a rend budapesti elérhetőségét.
Amikor Budapestre költöztek, felkeresték a címet, ahol egy mezítlábra húzott cipőben, rendi ruhában, felgyűrt ingujjal takarító hölgy, maga Slachta Margit nyitott ajtót nekik és hívta be őket.
A három lánytestvér annyira meghatódott a kedves fogadtatástól, hogy eldöntötték, oda szeretnénk tartozni – így lettek mindhárman szociális nővérek. 1927-ben indult a Zöldkeresztes Védőnői Szolgálat megszervezése, és Viktóriát a rend odairányította, hogy legyen a családok, az élet- és egészségvédelem szolgálatára. Egyik testvére szülésznő lett – a nők segítése családi tradícióvá vált –, a másik Amerikába került szociális testvérként, onnan végig támogatta Viktóriát.
Munkássága miben különbözött más szociális testvérekétől vagy védőnőkétől?
A védőnői hivatás és életforma abban különbözik más segítő foglalkozásoktól, hogy bár szintén a személyek és családok szolgálatát vállalja, óhatatlanul közéleti szereplővé válást eredményez egy adott településen, ahol régen és ma is a tanult emberek között elsők között szerepel(t) a pap, a tanító, az orvos és a védőnő. A védőnő egyedül nem tud mindent, de mások révén segíthet eljutni a megoldáshoz – tehát közösségi feladatokat is ellát: civil és egyházi szervezetek bekapcsolásával segíti a helyi családokat. Ez ma is így működik, de őt emiatt rengeteg megaláztatás és üldöztetés érte.
Még néhány példa erre: 1946-ban a kommunisták által felheccelt emberek megtámadták a szegvári rendházat, és amikor rendtársait védte, kezét boxerrel verték. A rendházból elmenekültek, de ő védőnőként Szegváron maradt, és emberfeletti munkát vállalt magára. Szerzetesként lett védőnő; a szerzetesrendek feloszlatása után védőnőként is megmaradt szerzetesnek – személyiségében összekapcsolódott e két szerep: hivatását a rendi szellemiséggel végezte még nyugdíjas éveiben is. Börtönbe zárni nem tudták, mert szakmai vétséget nem követett el, és akkor is hatalmas szükség volt védőnőkre, de mindent megtettek, hogy ellehetetlenítsék.
A védőnői hivatásba mindenki a saját személyiségét viszi bele, abból igyekszik kihozni a legjobbat. Én ‘75-ben kezdtem és ‘78-ban végeztem el a főiskolát, még bőven a kommunizmus alatt, de a segítő szemléletet akkor sem lehetett kiirtani – mi is azt tanultuk a képzés alatt, hogy mindent megtegyünk a rászorultakért, és igyekezzünk megoldást találni arra, hogy az emberek életét jobbá tegyük, illetve a gyermekek életét megmentsük. Így az életvédelem is mindig benne volt a védőnői feladatkörben. Viktória például nyíltan megtagadta, hogy abortusz-jegyzőkönyvet írjon alá az ‘50-es években – úgy gondolta, hogy az élet a fogantatástól kezdődik, és ha a magzatot hagyjuk felnövekedni, értékes ember lesz belőle.
Tudsz konkrét példákat, hogyan beszélt velük akár kényes kérdésekről is?
Például egy asszonynak, akinek már volt három gyereke, azt mondta: „ahol három három bárányka jóllakik, ott a negyediknek is fog jutni”.
A másiknak pedig azt: „a magzat ugyanúgy a tied, mint a 3 éves kislányod; őt sem szabdalod össze-vissza”.
Nem magyarázott órákig, az egyszerű emberek mégis pontosan megértették az egymondatos szösszeneteket: a mákszemnyi magzat és a kisgyermek ugyanúgy emberi lény. Tudomásunk szerint tizenegy gyerek köszönheti neki életét. A nehéz beszélgetések előtt mindig elmondott egy rövid imát a megfelelő szavakért. Azért is tudott az emberekhez annyira jól kapcsolódni, mert figyelt rájuk, egy szintben volt velük. A gyerekekhez lehajolt; úgy szólította meg „méteren aluli barátait”, hogy azok megértsék. Soha nem nézett le senkit, a legszegényebbeket sem. Nem parancsolt, nem utasított, nem mondta senkiről, büdös vagy bűnös. Az emberi méltóságot mindenek felettinek, emberi mivoltunkkal együtt járónak tartotta.
Mi az, amiért szerinted fontos lenne, hogy tudjanak róla minél többen?
Az egyik a szeretet, az elfogadás és a tisztelet, amelyek egymástól elválaszthatatlanok, és mindenkinek járnak, emberi méltóságából adódóan – az egész társadalomban ezek lennének a legfontosabb értékek, kortól függetlenül, a gyerekeknek ebben kellene felnőniük. Viktória néni élő példája volt ennek, ráadásul mindezt hittel élte meg. A Jó, hogy vagy! Szövetség is ebben hisz, éppen ezért csodálatos partner abban a küldetésben, hogy együtt hordozzuk emlékét.
A másik a feltétel nélküli szolgálat. Ha el tudjuk fogadni, hogy a másik ember szegényen vagy akár tanulatlanul is komoly értéket képvisel ebben a világban – és ha hívők vagyunk, benne is megtalálhatjuk Jézust –, utána már könnyebben megy az is, hogy feltételek nélkül tudjuk őt szolgálni. Az egész társadalomnak érdeke, hogy gyerekeink egészségesen tudjanak felnőni testben és lélekben. A prevenció sokkal olcsóbb és kivitelezhetőbb; már vannak olyan közgazdasági szemléletek is: nem a pénz kell, hogy mozgassa a világot, hanem az értékek; a pénz majd előáll hozzá előbb-utóbb.
Ily módon több boldog ember lesz, kevesebbet kell gyógyszerre és a kialakult bajokat orvosló ellátásokra költeni – egy egymást segítő, egészséges társadalomban mindez kisebb anyagi befektetéssel és nagyobb hatékonysággal tud megvalósulni. Ez a családban kezdődik, és a helyi közösségek révén terjed a szélesebb társadalomban. A védőnői hivatást 110 éve úgy találták ki az alapítók, hogy azóta semmit nem kellett változtatnunk az alapelveken.
Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) lehetőséget ad a találkozóin, hogy bemutassuk a róla szóló kiállítást, és tudjunk róla beszélgetni a határon túl is; tavaly Tusványoson már volt egy workshopunk, és folytatnánk. Idén vállalt rendkívül fontos feladatunk a roma szakkollégiumok megkeresése, szeretnénk a roma-cigány értelmiséget is megtalálni az ő üzeneteivel. Szeretnénk eljutni a középiskolásokhoz, akár rajzpályázatokkal, kis történetek feldolgozásával.
A Kreol csokor nevű kiadvány a roma családokkal kapcsolatos élményeit gyűjtötte össze egy kötetben – idei tervünk felolvasószínház keretében megismertetni azt a Szentandrássy Roma Művészeti Galéria és Papp Róbert irányításával.
Tavaly egyesületünk a 110. évforduló tiszteletére Védőnői Életműdíjat alapított, amit elsőként ő kapott – erről írtunk Aranypajzs folyóiratunkban is. Viktória emléke elkerült Japánba is. Tavaly idelátogatott egy ápoláskutató, aki a védőnői szolgálatról írt tudományos munkát, majd készített egy posztert a Japánban megrendezett Ápolási Világkonferenciára, ahova felrakott egy képet és üzenetet róla is. Vagy: amíg a Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság konferenciáján előadást tartottam róla, egy orvos kollégában született egy vers róla – még halála után ennyi évvel is ennyire meg tudja érinteni az embereket.
Boldogan vállaljuk, hogy hordozzuk az emlékét, szeretnénk őt minél ismertebbé tenni – munkásságát nem lehet elévültnek tekinteni, az emberek értékesebbek lesznek általa, és titkos vágyunk, hogy boldoggá avassa az egyház.
Nem a mi hatáskörünk, de tudjuk, a döntés fontos tényezője az ismertség. Aki még nem mondta el személyes élményeit, tanúságtételeit vele kapcsolatban, keresse meg az Emlékbizottságot.
Várfalvi Marianna 1991-ben alapította meg a Magyar Védőnők Egyesületét (MAVE), amelynek célja támogatni a védőnői szolgáltatásokat, biztosítani a családok minél színvonalasabb ellátását, különös figyelmet fordítva a hátrányos helyzetű gondozottakra, valamint elősegíteni a védőnők szakmai fejlődését, és növelni a hivatás társadalmi elismertségét. 2019-ben alapították a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségét (MVSZSZ), melyet 2020 óta Várfalvi Marianna vezet.
Szöveg: Antal-Ferencz Ildikó
Az írás eredetileg a Képmás Magazin honlapján jelent meg 2026. április 9-én.
Kapcsolódó cikkek
„Nem tudsz olyat mondani nekem, hogy ne szeresselek” – Emlékezés Wagner Viktória szociális testvérre
A Wagner Viktória Emlékbizottság azzal a céllal alakult, hogy méltó módon ápolja a szociális testvér, védőnő emlékét, életpéldáját szélesebb körben
Megverték és megfigyelték, Wagner Viktória mégis mindenhol szeretetet hagyott maga után
Wagner Viktória (1907–1994) szociális testvér és védőnő a 20. század egyik különleges alakja volt: a nyilas időkben is ellátta a
Engesztelő ima nemzetünkért
Szeretettel hívunk mindenkit a mai engesztelő imaórára, Magyarországért fohászkodva. Bejegyzés megosztása: Kapcsolódó cikkek
