Család és családpolitika Magyarországon: Egy keresztény integratív szemlélet – kötetbemutató és szakmai beszélgetés a családok jelenéről és jövőjéről
A nyugati világ aggasztó jelenségei közé tartozik a családok széthullása és a termékenységi arányszámok jelentős csökkenése. A negatív következményekre válaszul egyre több jobboldali párt tűzi zászlajára a családok ügyét és kezd családpolitikai intézkedéseket megvalósítani. E viharos időszakban a keresztények számára is fontos kialakítani az álláspontjukat, hogy a keresztény értékeket hatékonyan tudják egyéni és társadalmi szinten érvényesíteni.
Az Axioma Központ e megfontolásból kiindulva készítette el a Család és családpolitika Magyarországon: Egy keresztény integratív szemlélet című tanulmányát, amelyet a Danube Institute-al közösen mutat be. A köszöntő és a kötet rövid bemutatása után szakértő kutatók beszélgetnek a magyar családpolitika irányáráról, annak eredményeiről és a további kihívásokról, valamint azokról az alapelvekről, amelyek mentén felépülhet egy valóban családbarát társadalom. Az esemény célja, hogy párbeszédet kezdeményezzen a család jelentőségéről, szerepéről, helyzetéről és támogatásáról – különös tekintettel a keresztény integratív szemléletre, amely egyszerre törekszik az értékalapú gondolkodásra és a társadalmi realitások figyelembevételére.
A beszélgetés résztvevői:
– Rácz Zsófia (Danube Institute) – moderátor
– Darabos Ádám (Axioma Központ)
– Kiss-Kozma Georgina (MCC)
– Kiss István (Danube Institute)
Időpont: 2025. szeptember 30. kedd 17:30
Helyszíni regisztráció: 17:00
Helyszín: Lónyay-Hatvany Villa (Galéria terem), 1015 Budapest, Csónak utca 1. Bejárat: Aranybástya étterem
Nyelv: magyar
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A kötet nyomtatott formája elérhető lesz az eseményen.
REGISZTRÁCIÓ: https://axioma.hu/esemeny/589/
Bejegyzés megosztása:
Kapcsolódó cikkek

„14 évesen már pornófüggők” – A Navigátor Podcast vendége Eberlein Éva
10 évesen már pornófüggő. 14 évesen intimképet küld. A szülők meg fogalmuk sincs, mi történik. De vajon tényleg túl késő,

„Nem tudsz olyat mondani nekem, hogy ne szeresselek” – Emlékezés Wagner Viktória szociális testvérre
A Wagner Viktória Emlékbizottság azzal a céllal alakult, hogy méltó módon ápolja a szociális testvér, védőnő emlékét, életpéldáját szélesebb körben

Megverték és megfigyelték, Wagner Viktória mégis mindenhol szeretetet hagyott maga után
Wagner Viktória (1907–1994) szociális testvér és védőnő a 20. század egyik különleges alakja volt: a nyilas időkben is ellátta a