A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége egri közössége által szervezett est keretében november 5-én életvédők találkoztak Egerben, a Találkozások Házában, mely eseményen bemutatkozott a Jó, hogy vagy! Életvédők Szövetsége is. A találkozó célja a hasonlóan gondolkodó közösségek egymásra találásának segítése volt.
A Szövetség tagjai közül ezúttal
- Simon-Incze Renáta, védőnő, táplálkozási szakértő,
- Eberlein Éva, coach és
- Főtisztelendő Osztie Zoltán, az Aquinói Szent Tamás Közéleti Egyesület elnöke tartott velünk.
Az életvédők egri találkozóján elsőként Főtisztelendő Osztie Zoltán osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, elmondva, folyamatos támadások érik az emberiséget, s az emberi méltóságot, utalva az abortusz, a fogamzásgátlás, a nemátalakító műtétek és az eutanázia kérdéskörére, melyek sokszor álságos társadalmi viták középpontjában állnak. Majd interaktív ismertetőt tartott Eberlein Éva tréner, az Egyedül nem megy program vezetője a családi nevelés egyes kérdéseiről, végül Simon-Incze Renáta védőnő napi munkájáról, a keresztény szellemiségű szolgálatról szólt a jelenlévőknek.
Képek: Jó, hogy vagy! Életvédők Szövetsége. Forrás: Aquinói Szent Tamás Közéleti Egyesület
Kapcsolódó cikkek

Bemutatták a Családi csalamádé című mese- és foglalkoztatókönyvet
A „Jó, hogy vagy!” Életvédők Szövetsége és a Józsa Judit Művészeti Alapítvány szervezésében május 12-én Budapesten bemutatták Habó Márta és

Meghívó – Kórházi megemlékezés a meg nem született gyermekekről
Szeretettel hívja Önt „a meg nem születettekre” történő kórházi megemlékezésre a Magyar Keresztény Misszió. Kórházak sétája keretében emlékezünk azokra a

„Mi nem beszélünk rá vagy le senkit, és nem döntünk a babáról a nő helyett”
„Nekünk nem az az elismerés, ha megtartotta a babát – az egy különösen nagy siker –, hanem az, ha nem