„Nem válogathatunk az emberi életek között” – ötezres rekord részvétel azidei Mindenki születésnapja sétán

Magyar Tudományos Akadémia előtt Giró-Szász Áron, az Axióma Központ alapító-elnöke egy novellát mesélt el egy városról, ahol egy különös, titokzatos megállapodás szerint egyetlen gyermek szenvedése biztosítja a lakosság jólétét és boldogságát. A tízéves gyermeket a legtöbb hasonló gyermek meglátogatja, amikor szülei elmesélik nekik a város és a gyermek történetét. A novella végén kiderül: néhány fiatal nem tér haza a látogatás után, elhagyják a várost, néhány idős pedig élete vége felé tűnik el a városból – ők azok, akik nem akarnak megalkudni a jóléttel azon az áron. A felszólaló arra kérte a jelenlévőket, hogy a séta alatt gondolkodjanak el: amikor arra gondolnak, hogy megvédik a megfogant életeket, az egyszeri fellángolás vagy tartós visszautasítása egy életellenes társadalomnak. Azon is el kellene gondolkodnia mindenkinek – különösen ma, amikor életellenes jogszabályok és fejlemények vannak készülőben –, hogy mit tehet azért, hogy elutasítsa a jelenlegi status quot, hogy egyetlen gyermek se szenvedjen, hogy mindenkinek legyen születésnapja.

Pontifex Sári, a Mindenki Születésnapja alapítvány szóvivője hangsúlyozta: a mai nap örömünnep, melynek fókuszában az emberi élet értékessége áll, ugyanakkor kiállás azért „a napi 55 honfitársunkért, akiknek nem lehet születésnapja”. Felmutatjuk azt az emberibb társadalmat, amelyben senki nem selejt, mindenki értékes, mindenkinek helye van, és ahol mindenkinek segítünk, amikor bajba kerül – ezért is települt ki több életvédő civil szervezet a Tabánban, hogy a résztvevők megismerhessék őket, tájékoztatott. Majd megemlítette az egyik kereskedelmi tévében megjelent 15 éves Lenkéről szóló dokumentumfilmet, aki a szívhangnak köszönhetően mondott igent Boti kisfia életére, aki nélkül ma nem tudná elképzelni a jövőjét. Mint mondta, az életvédő mozgalomnak nagyon sok olyan története van, ahol nagyon nehéz élethelyzetekben lévő nők mondtak igent gyermekük életére, és a várandósság ideje alatt életük több területén nyitottak új lapot. Mi hiszünk abban, hogy valódi segítséget kell nyújtani, ezért is mondunk nemet az egészségügyi miniszter által előterjesztett három javaslatra, fogalmazott a szóvivő, hozzátéve: a szívhangrendelet tájékoztatás, a sürgősségi fogamzásgátló és a tablettás abortusz pedig nem gyógyszerek – ezért is szeretnék ezeket három valódi segítséggel helyettesíteni. A javaslatcsomag, amit a 18 éve a krízisterhes nők segítésével foglalkozó Együtt az Életért Egyesület benyújtott a minisztériumnak a következő elemeket tartalmazza: kismamák társadalombiztosítási támogatása a terhesség és a szoptatás végéig; több anyaotthon és krízisszállás létrehozása; anya és gyermeke együttmaradásának támogatása. Ezekkel a javaslatokkal mindannyian egyetértünk, folytatta a felszólaló, ezért úgy gondoljuk, együtt dolgozhatnánk rajtuk egy emberséges társadalom érdekében, hiszen a Szent István Intézet reprezentatív felmérése szerint a magyar emberek 92%-a úgy véli: intézményes szinten kellene támogatni a krízisterhes nőket.  

A Tabánban felállított színpadon – ahogy a konferálásban is elhangzott –, olyan nők és férfiak léptek fel, akiknek személyes története, gondolata vagy alkotása kapcsolódik a séta céljához. A népi bölcsesség és a népművészet olyan igazságokat is képes megfogalmazni, amit a város betonrengetegében elfelejtünk vagy kicsit máshogy gondolunk, de a lelkünk mélyén mégis ott van az élet és az emberi méltóság szeretete és tisztelete – e szavak előzték meg a  népdalokat éneklő Pál Esztert és őt tangóharmonikán kísérő édesapját, Pál Lajost. A népdalénekes az esemény végén lelkesen nyilatkozott: nemcsak fellépő művészként, hanem háromgyermekes édesanyaként is hálás azért, hogy meghívták; a következő években is szívesen eljön majd. 

Az életvédőket sokszor éri az a vád, hogy nem tudják, miről beszélnek, most viszont egy olyan ember fog mesélni, aki nagyon is tudja, miről beszél – így konferálták fel Olaj Anettet, a József Szövetség Alapítóját, aki egy Lili nevű kislányról mesélt, akinek a szülei „nem voltak józanok, nem is nagyon ismerték egymást és a közös jövőben sem voltak biztosak”, amikor ő megfogant. A kislány növekedésével párhuzamosan pedig egy óriási szorongás, sőt rettengés növekedett körülötte, amit a kislány nem értett, ahogy azt sem, amikor azután jéghideg eszközök törtek be pihe-puha otthonába, aminek következtében ő meghalt – szólt a történet első része, ami úgy folytatódott: Lili már odakint láthatta, édesanyja hogyan bolyong a világban, keresve a boldogságot, fiúról fiúra, mélypontokról mélypontokra… Aztán rátalált a szerelem, megházasodott, úgy tűnt, minden jól alakul, majd megfogant és megszületett első közös gyermekük, egy kisfiú, de az édesanyja, amikor babusgatta a gyermekét, egyre többször gondolt arra a másik babára, akit soha nem foghat már az ölében. Amikor pedig a második kisfia is megfogant, sokat sírt éjszakánként, majd később már nappal is, és kiabált Istennek, hogy vegye el az életét, vagy vigye vissza arra a pontra, amikor újra dönthet… De persze tudta, hogy egyik sem lehetséges. Elkezdte és minden nap elmondta a lelki adoptálás imáját, de lassan az őrület határára került, abortuszokról szóló videókat nézett és kezdett életképtelenné válni – mesélte tovább elcsukló hangon saját abortuszának megrázó történetét az előadó, aki egyben a Ráhel szőlőskertje lelkigyakorlat hazai megalapítója is. Amikor harmadik kisfia is megfogant, a Jóisten kegyelmében és társaságában, Lili meglátogatta édesanyját, és elmondta neki, mennyire szereti és megbocsájt neki. De azt is elmondta neki: most már szedje össze magát, mert amit most csinál, azzal mindent tönkretesz: múltat, jelent és jövőt… Megölelték egymást és mindketten tudták: Lili édesanyja soha, de soha nem engedi meg többé egyik gyermeke halálát sem, amennyiben rajta múlik. Miután elbúcsúztak egymástól, Lili eltűnt, az édesanyja mégis úgy érezte, mindig együtt vannak, újra boldog volt, és szép lassan megváltoztatta az életét. Mindenhova elment, ahova hívták és beszélt az abortuszról, mint egy fekete örvényről, amiből csodával határos módon ugyan ki lehet kerülni, de a legjobb, ha senki nem kerül bele. Három fia után még két kislánya született, amit csodaként élt meg és végtelen hálás értük, mert nem gondolta volna, hogy első kislánya elvesztése után ez még megadatik neki. A mese végén Olaj Anett megköszönte az eseményt a földi és az égi szervezőknek, köztük lányának is, aki szerinte sokadmagával volt ott jelen, és azt kérte édesanyja által: „Legyen mindenkinek születésnapja!”.

Sokan mondják, hogy a férfiak ne szóljanak bele, a terhességmegszakítás a nők dolga, de ez nem így van, és erre egyik bizonyíték Gável András férj, családapa és előadóművész, szólt az újabb felkonferálás. Ez az év nekem nemcsak Mohács 500., és a forradalom 70. hanem házasságunk 20. évfordulójáról is szól, amely nyolc plusz egy gyümölcsöt hozott, akik mind Isten ajándékai – kezdte beszédét az énekes. Janka a második megfogant gyermekünk volt, akiért úgy sírtam, mintha megszületett volna – emlékezett az édesapa, Erzsébet és Mária találkozását is felidézve. 29 éve írta első énekét, azóta dicsőítik Istent öccsével, akivel évek óta az Eucharist együttes alapító tagjai, majd kifejtette: Isten dicsőítése azt jelenti, hogy mindenért, amit tőle kapunk, hálát tudunk adni, nemcsak a jó dolgokért, „mert tudjuk, hogy az ő terve jó a mi életünkben”. A zenész szerint ez azt is jelenti: igent mondunk minden megfogant életre, nem akarjuk befolyásolni emberi akarattal, hanem elfogadjuk, amit Istentől kapunk. Ennek kapcsán elmesélte: néhány hete találkozott egy barátjával, aki 13 éve él boldog házasságban, de még mindig nincs gyermekük, s miután erre rákérdezett, átölelték egymást, és átérezve fájdalmát, együtt sírt vele. Sokféleképpen beleszólunk az életbe: a megfoganás megakadályozásával, lombikkal, terhességmegszakítással, de ha elkezdünk dicsőítő életet élni, akkor el tudunk fogadni mindent, ami velünk történik, és akkor nem lesznek ilyesmik az életünkben – fejtette ki, majd figyelmeztetett: a rendszerváltás óta lemaradásban vagyunk; nem tettünk meg mindent, hogy Isten gyermekáldással kapcsolatos terve megvalósulhasson. A lengyelek megtették, de mi nem mertük, tette hozzá, majd így folytatta: itt az idő, hogy elkezdjünk dicsőítő ország és nemzet lenni! Végül megköszönte édesanyjának a kiállását és életét: hiszen két fia születése után egy rubeola járványra hivatkozva az orvosok azt tanácsolták neki, vetesse el harmadik gyermekét, mire ő nemet mondott, Isten ajándékára hivatkozva – így születhetett meg András, aki a Miatyánk közös elmondásával zárta fellépését.

A következő előadó, „a nagyapa, akinek van olyan gyermeke, aki fiatalabb egyik unokájánál”, vagyis Lackfi János, felolvasta két, „méhen belül visszafordult” babájukról szóló Két angyal és a Tenyérnyi világ című írásait. Előtte „az élet egy felfoghatatlan biológiai atomrobbanás” kifejezés illusztrációjaként elmesélte: két és fél éves unokája a kormányablaknál édesanya térdén várakozva hirtelen odahajolt a közelgő zárás miatt morgó ügyintézőhöz: „Köldökszösz. Apának van”, mire mindenki felnevetett.

Surjányi Dávid, a Hit Gyülekezete jogász-teológusa elárulta: nagy öröm számára, hogy kilenc hónapos kislányával és feleségével lehet jelen, mert 10 éves házasként éveken át harcoltak feleségével azért, hogy gyermekük lehessen. Annyi harc és küzdelem után, illetve amikor beszédét írta, és kislánya körülötte mászkált, értette meg a 127. Zsoltárt: „Íme az úrnak az öröksége a fiak, az anyaméh gyümölcse bizony jutalom”. Teológusként kiemelte: Salamon bölcsessége így szólt: „Az igazság magasztalja fel a nemzetet, a bűn pedig gyalázatára van a népeknek.” De mi az igazság?… Tudunk-e a mai posztmodern világban igazságot keresni?… – kérdezte, felidézve, hogy már Pilátus is ezt a „veszélyes” kérdést tette fel cinikusan, ugyanis már kétezer éve is az élet értékének kérdése volt a tét. Jogászként így válaszolt: az állam és egyház szétválasztása nem jelentheti a moralitásnak, az erkölcsi törvényeknek és az igazságnak a kihajítását. Magyarországot önmagában nem a demokrácia, a jogállamisága fogja megtartani. Ha a többség jelenti önmagában az erkölcsöt, annak nagyon csúnya eredménye lehet, ahogy a történelem már néhányszor beigazolta, ezért szükséges a demokráciát az erkölcsi törvénnyel és igazsággal feltölteni – fejtette ki, hozzátéve: nagyon helyesen tesszük, hogy világszinten milliókhoz csatlakozva felszólalunk az élet védelme érdekében. Ugyanis keresztényi kötelességünk az államhatalmat arra emlékeztetni: Istentől kapott hatalma a jó jutalmazása és a rossz büntetése – de ha ezt fordítva van, az már nem legitim államhatalom, mondta, majd így folytatta: hogy mi a jó és mi a rossz, soha nem a politikai hatalom fogja meghatározni, hanem a természet, a lelkiismeret és a Szentírás. Édesapaként ezért az kérte, ezeket visszhangozva kiáltsuk: az élet szent és nem lehet „semmilyen számolgatással kicselezni”. A Szentírás mellettünk áll, hiszen nem tesz különbséget a meg nem született és a megszületett között, egyformán emberként kezeli őket – magyarázta, hozzátéve: akinek kétsége van, lapozza fel a 139. Zsoltárt, vagy azon szentírási szakaszokat, ahol Isten már a magzati létformában teljes értékű életként beszélt az emberhez.

Ma azért gyűltünk össze, hogy ezeket a „kicsi, titokban formálódó életeket” képviseljünk; hogy védelmünkbe vegyük azokat, akiknek a XXI. századi nyugati jogrend el akarja venni az emberi jogait pusztán azért, mert „még nem mentek át azon a varázslatos, emberré, sőt jogalannyá formáló szülőcsatornán”. Mi ezzel a fikcióval nem élünk, mi nyíltan kimondjunk: „aki ezt a csodálatos titkot megöli, az vért ont” – magyarázta, majd további bibliai idézeteket sorolt a vérontásról, gyermekek feláldozásáról. Azzal a gyakori váddal kapcsolatban, hogy a keresztényeknek Isten törvényének sulykolása mellett nem marad idejük a bajba jutott édesanyákkal foglalkozni, arra hívta fel a figyelmet: tele vagyunk olyan szervezetekkel, akik segíteni akarnak nekik – ezeknek érdemes utánajárni; „ennyit csak megér, hogy esélyt adjunk egy életnek”. Ma azt hirdetik, hogy az emberi jogokat helyezzük mindenki elé, de így nem lehet békés társadalmat építeni – fogalmazott, majd Pál apostolra hivatkozva kifejtette: az egyéni szabadságot és önrendelkezést nem lehet abszolutizálni, és Isten törvényével ellentétes célokra használni. Majd újra Pál apostolt idézte: „Minden szabad nekem, de minden használ. Minden szabad nekem, de minden épít.”

Mint mondta, a másik visszatérő hamis vád az életvédőkkel szemben, hogy rákényszerítik az anyákra az élet vállalását, ami nem igaz, hiszen a Biblia is a nők védelmét hangsúlyozza. Végül említett egy amerikai pert, amelyet egy homoszexuális pár azért indított az általuk felbérelt béranya ellen, mert az kihordta azt a babát, amit ők megrendeltek, de végül visszaléptek és mégsem kértek, mert nyúlszája és esetleg szívrendellenessége van. Mennyivel életpártibb a Biblia ennél a történetnél – mondta az előadó, majd felhívta a hatalomban lévőket: azért, hogy ez a „gyönyörű ország, lenyűgöző főváros és nagy múltú nemzet megmaradjon, ne feledjék Isten törvényét és válasszák az életet!”

Következő előadóként a számos életvédő civil szervezet képviselői közül az lépett színpadra, aki „azon a közel 400 babán segít, akik a kórházak újszülött osztályain várják, hogy valaki megölelje őket”. Kiss Teodóra, az Örökké Haza Egyesület társalapítója azokat az egyetemistákat képviselte, akik a legkisebbeket szolgálják hétről hétre: a kórházban hagyott csecsemők gondozását látják el. Etetjük, tisztába tesszük, altatjuk, ringatjuk, de ami a legfontosabb: szeretjük őket – mondta, hozzátéve: mellettük értette meg igazán, hogy az emberi élet értékéhez nem kellenek feltételek. Nem attól értékes egy élet, hogy várták-e, hogy milyen körülmények közé érkezik, hogy könnyű vagy nehéz élet vár-e rá; azért értékes, mert van – hangsúlyozta, és elmesélte: az életvédelem egészen különleges pontján találkoznak a babákkal: akkor, amikor az édesanya talán élete egyik legnehezebb pillanatában úgy döntött, hogy világra hozza gyermekét; lehet, hogy félt és nem látta maga előtt az utat, de igent mondott a benne növekvő életre – fejtette ki. Ezután arról beszélt, hogy az életvédőknek óriási a felelősségünk: van, aki a hivatásával segít, van, aki egy bajban lévő édesanya mellé áll, és van, aki a megszületett kisbabát öleli magához a kórházban. Mindannyian kiállunk jelenlétünkkel azokért, akik nem tudnak kiállni önmagukért, akik minden szempontból a legkisebbek és a legvédtelenebbek. Az életvédelem felelősség és cselekedet, és ennek ma mindannyian részesei vagyunk – zárta beszédét.

Zámbori Soma színművész, misszionárius szerint amikor megszületik egy gyermek, egy pillanatra mintha megállna az idő: nem tudjuk, mi lesz belőle, nem tudjuk, mennyire lesz hasznos a társadalom számára, csak annyit tudunk, megérkezett, egy ajándék és természetesnek érezzük, hogy értékes – nem azért, mert teljesített valamit, hanem azért, mert egy élet. Keresztényként nem kérdés számomra, hogy mikor kezdődik egy élet és mikortól értékes; a Biblia is nagyon világosan beszél erről – mondta. Olyan életről van szó, amely nem tud kiállni önmagáért, nekünk kell megszólalni érte: hangot adni annak, akinek még nincs.

Az abortusz melletti döntés mögött sokszor nem elméleti vita húzódik, hanem sorsok, figyelmeztetett, majd néhány példával illusztrálta gondolatát különböző tragikus élethelyzetekről: egy várandós lány, akinek nem volt elég információja a szexuális életről; egy lány, aki fél attól, hogy anya lesz, mert nem optimálisak az életkörülményei; egy nő, akit a terhessége miatt elhagytak; egy fiatalember, aki nem tudja, hogyan kell felelősséget vállalni egy másik életért; egy férfi, aki nem tudta megakadályozni az abortuszt, mert a párja egyedül döntött róla; vagy épp egy család, ahol a szülők erős szégyent éreznek amiatt, hogy a lányuk teherbe esett, és nyomást gyakorolnak rá, hogy vetesse el magzatát. A történetek felsorolása után arra figyelmeztette az életvédőket, hogy nem elég azt mondani: „Ne vetesd el!”, hozzá kell tenni: „Nem vagy egyedül, segítünk!”. Hozzátette: ha minden életet értékesnek tartunk, akkor az édesanyáét és az édesapáét is annak kell tekintenünk, és támogatnunk kell őket, hogy  legyen segítségük, rendszer az életükben, közösség körülöttünk; és nemcsak a szülésig, hanem utána is: szupervízióval, utánkövetéssel, mentorálással.

A világra jött gyermeket akkor is értékelni kell, ha beteg, ha nem olyan, mint ahogy elképzeltük, ha nehéz vele – érvelt, hozzátéve: e gyermekeket gondozó szülőket is támogatni kell. A megelőzés és tájékoztatás fontosságról így szólt: legyenek országszerte rendszerszintű felvilágosító eszközök és megfelelő fogamzásgátló eszközök. Az életvédelem nemcsak arról szól, mit akarunk megakadályozni, hanem arról is, mit akarunk felépíteni: egy olyan ideális világot, ahol a gyermek nem tragédia, nem teher, hanem ajándék, ahol a nők szükség esetén támogatást kérnek és kapnak, ahol a férfiak felelősséget vállalnak, ahol a családok nem maradnak magukra – mondta. Majd még egy konkrét példát hozott: erőszak eredményeként lett várandós egy ismerősük, aki egy mentoráló támogató közösség segítségével kihordta, megszülte, majd örökbeadta a gyermekét egy 10 éve örökbefogadásra váró házaspárnak… Végül Charlie Kirk egy évvel ezelőtti halálát megemlítve, azt mondta: egy ember életét nem lehet azért elvenni, mert nem értünk vele egyet. Végül felszólította az életvédőket: minden élet mellett ki kell állniuk, nem válogathatnak az emberi életek között, mert az ember nem akkor válik értékessé, amikor már önálló, teljesít, hasznot hajt stb., ezért ne azt kérdezzék: „Mit ér az élet?”, hanem: „Mit tehetek érte?”. Minden gyermek egy történet kezdete, és egy olyan történetet, amely még el sem kezdődött, nem nekünk kell lezárnunk, nekünk abban kell segítenünk, hogy elkezdődhessen – zárta szenvedélyes hangú fellépését. 

Utolsó fellépőként Malek Andrea színművész és tanítványai, Csorba Jázmin és Megyesi Enikő énekeltek. Az énekesnő köszöntőjében arra biztatta a fiatalokat: menjenek bátran bele az életbe, merjenek felelősséget vállalni, találják meg a hozzájuk való párt, házasodjanak össze és szülessen sok gyermekük, akik tovább tudják adni az élet szeretetét. A hivatalos program a születésnapi dal közös éneklését követő immár hagyománnyá vált közös tortaevéssel ért véget, ami utána a résztvevő családok egyénileg, szabadon kipróbálhatták a népi játékokat és meglátogathatták a kitelepült civil életvédő szervezetek sátrait.