Hallgass Jézus szívére – a Szívhang-törvényről keresztényként

Jézus Krisztus tehát a szeretetének legnagyobb jelét adta, amikor azt mondta, hogy ez az én testem, amely értetek adatik. Nem szimbolikus tett vagy üres frázis volt ez, hanem a mindentadás mintapéldája. Az önfeláldozó szeretet etalonja. A szívét olyannyira kitárta, hogy azt az ember lándzsája is átdöfhette.

A dicsőítés nagy tette volt ez, minden dicsőítő áldozat legteljesebbike.

A lengyelországi abortusztilalom követendő példa lehet a keresztények számára, bár az ottani jogi szabályozás is megenged kivételeket. Például az anya egészségi állapotának veszélyeztetettsége esetén el lehet venni a baba életét. És bár e morális feszültség feloldására akad magyarázat, mégis sokkal inkább hősnek, mitöbb szentnek látjuk azokat az édesanyákat, akik Jézus példáját követve előbbre helyezik születendő gyermekük életét a sajátjuknál.

Például Chiara Corbella Petrillo 2012-ben hunyt el, a harmadik gyermekét várta. Rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála.

A rákelleni kezelést azonban inkább elhalasztotta, csak hogy megvédje születendő magzatát.

Férjével egyetértésben a születendő gyermekük élete mellett döntöttek, aki meg is született egészségesen. Története az élet melletti feltétlen kiállásról és a mély keresztény hitről vált ismertté. A betegsége felismerése után Chiara így nyilatkozott:

„A házasságunkban az Úr megajándékozott minket két különleges gyermekkel: Maria Grazia Letiziával és Davide Giovannival, de azt kérte tőlünk, hogy csak születésükig kísérjük őket. Megengedte, hogy átöleljük, megkereszteljük őket és derűsen, a bensőnket átjáró, nagy örömmel átadjuk őket az Atya karjába. Most ránk bízta ezt a harmadik gyermeket, Francescót, aki jól van és nemsokára megszületik, de továbbra is azt kéri tőlünk, hogy bízzunk benne, annak ellenére, hogy néhány héttel ezelőtt daganatot fedeztem fel magamon, amely félelemmel tölt el minket a jövőt illetően. Hisszük azonban, hogy Isten ez alkalommal is nagy dolgokat tesz majd” – vallotta Chiara, aki a halálos ágyán édesnek nevezte a kereszthordozást.

Amikor tehát még csak ott toporgunk, hogy miként lehetne befolyásolni a saját magzatának szívhangjával a bármilyen indokkal gyermekét abortálni készülő édesanyát, még nagyon kisiskolás válaszokat találunk a helyzet megoldására.

Hogyan lehetséges az, hogy a magyar, még éppen érvényben lévő, az életét a fogantatástól védő Alaptörvénnyel ellentétes abortusz-szabályozás lehetett érvényben az elmúlt tizenhat év során?

Hogyan lehetséges az, hogy politikai óvatosság miatt képtelenek voltak a Parlamentben az életpárti többségben lévők olyan rendelkezést hozni, amely összhangban van az Alaptörvényben (és a Bibliában) lefektetett irányokkal, amely teljes mértékben megtiltotta volna az anyaméhen belüli gyilkosságot?

Idén, amikor kerek évfordulója van annak, hogy hetven évvel ezelőtt legalizálták Magyarországon hivatalosan az abortuszt, jó lenne végre szembenéznie a kérdéssel a fideszes és a tiszás keresztényeknek egyaránt. 1956. június negyedike óta több mint 6,5 millió magyar testvérünk nem születhetett meg. Az anyák méhe éppen olyan lett, mint a zsidó és más embertársainkat elpusztító gázkamrák…

Kalkuttai Szent Teréz Anya így foglal állást az abortusz kérdésében:

„A béke legnagyobb pusztítója ma az abortusz,

mert az háború a gyermek ellen, az ártatlan gyermek közvetlen legyilkolása, gyilkosság, amit maga az anya végez el. Ha elfogadjuk, hogy egy anya még a saját gyermekét is megölheti, hogyan mondhatnánk az embereknek, hogy ne öljék meg egymást?

Hogyan győznénk meg egy nőt arról, hogy ne legyen abortusza? Mint mindig, szeretettel kell meggyőznünk őt, és emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy a szeretet azt jelenti, hogy adni akarunk addig, mígnem az már fáj.

Jézus még az Ő életét is odaadta, hogy szeressen minket.

Ezért azt az anyát, aki abortuszt fontolgat, segítenünk kell a szeretetben, vagyis adnunk kell neki, mígnem már fájdalmas számára a terve és a mindennapjai, és tisztelni kezdi a gyermeke életét. A gyermek édesapjának, legyen bárki is, szintén adnia kell, mígnem az már fáj.

Az abortuszban az anya nem szeretni tanul meg, hanem még a saját gyermekét is megöli, hogy megoldja vele a saját problémáit. És az abortusszal azt üzenjük az apának, hogy semmi felelősséget nem kell vállalnia a gyermekért, akit ő a világra segített. Az apa így minden valószínűség szerint más nőket is hasonló bajba kever majd. Egy abortusz tehát még több abortuszt hoz magával.

Bármely ország, amelyik elfogadja az abortuszt, a népét nem szeretetre tanítja, hanem arra, hogy bármilyen erőszakot használhatnak, hogy megszerezzék, amit akarnak. Ezért van az, hogy a szeretet és a béke legnagyobb pusztítója az abortusz.”