Szabadkán a Kisboldogasszony templom is bekapcsolódott a 40 nap az életért nemzetközi imamozgalom kampányába, a magzatok megszületésének érdekében. A résztvevők a kórház előtti közterületen és templomokban imádkoznak.
A 40 nap az életért imamozgalom célja, hogy minden megfogant magzat megszülethessen. A Vajdaságban négy éve alakult imacsoport kiáll a megfogant emberi életekért és imádkozik a megfogant magzat életben maradásáért.
Uracs Adrián István, vajdasági főszervező, 40 nap az életért:
„Nyolcvan napot imádkozunk olyan helyeken, ahol abortuszokat végeznek, azért, hogy ne legyen abortusz, de azért is, hogy segítsünk ezeknek a nőknek, akik átestek abortuszon, hogy sikerüljön bocsánatot nyerniük és boldogabb életet éljenek.”
Hajdani Józsefné, a 40 nap az életért budapesti kampányszervezője elmondta, hogy Magyarországon különböző érdekszervezetek listájával is tudnak segíteni azoknak a kismamáknak, akik rászorulnak.
„A 40 napos szolgálatunk azt is célozza, hogy egyre több ilyen hely legyen, legyenek az emberek érzékenyek, az őszi kampányban az a hír jött, hogy Magyarországon a kórházakban 300 gyereket otthagytak a szüleik, nem tudjuk, hogy ki milyen okból.”
Ezekért az anyákért és a meg nem született életekért is fohászkodnak az önkéntesek. Ma pedig Temerinben majd Szenttamáson imádkozik az imacsoport.
Az írás eredetileg a Pannon RTV honlapján jelent meg 2025. január 25-én.
Kapcsolódó cikkek

NEM-et mondunk az életellenes uniós kezdeményezésre
Írja alá a PETÍCIÓT még ma, és szólítsa fel az uniós biztosokat, hogy tartsák tiszteletben és védjék az emberi életet

Kiváltság, hogy újszülöttek életének részesei lehetünk – Szülői érintést pótolnak a fiatalok
Kiss Teodóra, az Örökké Haza program egyik megálmodója volt a Café Francesco missziós kávézó vendége február 3-án. A program önkéntesei

Életvédelem és keresztényi ébredés – A 40 Nap az Életért imaszolgálat hazai szervezője a mozgalomról
A 2004-ben Amerikából indult 40 Nap az Életért mozgalom 2017-ben került Magyarországra. Az első kampányt négy év szünet követte, azóta